| HVG |
Az európai uniós tagállamok kormányai az észak-afrikai országok - például Egyiptom - adósságának csökkentését tervezik; az elsősorban Franciaország által szorgalmazott lépés a változást hivatott érzékeltetni az "arab tavasz" nyomán - közölték uniós és kormányzati források szerda este. |
Míg korábban évente mintegy 36 millió liter E85-ös bioüzemanyag fogyott, addig idén jó, ha ennek a mennyiségnek a 30-40 százaléka - mondta a Népszava csütörtöki számában Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke. |
Tízmilliárdos értéket lehet megmenteni a legnagyobb Malév-leányvállalatok működésének biztosításával. Ugyanennyi érték persze el is tűnhet. Elég, ha nem elég gyors és szakszerű az operáció. |
Vehemensen, gyakran egymás szavába vágva próbálta egymást túllicitálni konzervativizmusból a republikánus elnökjelöltségért folytatott versenyben vezető Rick Santorum és Mitt Romney, miközben szövetségi pénzek költésével és következetlenséggel vádolták egymást a Fehér Házra aspiráló ellenzéki politikusok szerdai tévévitájában. |
A harkányi fürdő 35 százalékos részvénycsomagjának eladásáról döntött szerdán a baranyai kisváros képviselőtestülete - írja a Népszabadság csütörtöki számában. |
| ORIGO üzleti negyed |
A Nemzetközi Valutaalapnak összesen 500 milliárd dollárra van szüksége, hogy finanszírozni tudja az európai adósságválságot, de ehhez olyan országtól is pénzt kell kérnie, mint Kína, Brazília, India és Oroszország.
  |
Az információ szabadságról szóló új törvény így két új jogalapot is teremtett januártól az olyan jellegű adatkezelésre, amely esetekben az adatkezeléshez az érintett személy hozzájárulására nincs szükség - tudta meg az [origo] a Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértőjétől.
  |
Közleményben utasította a vissza a román közlekedési minisztérium állításait Seprényi Sándor, a Vegyépszer Hungária Zrt. vezérigazgatója. A román tárca szerdán közölte, hogy kártérítést követel a Vegyépszertől, mert novemberben leállt a kolozsvári terelőút építése, és az elkészült szakasz egy része is megrongálódott. A vezérigazgató szerint nem a Vegyépszer hibájából állt le egy romániai útszakasz építése, és azért nem fizet romániai alvállalkozóinak, mert a megrendelő sem fizetett neki.
  |
180 milliárd forintnyi törlesztőrészletet fizetett a kormány a Valutaalapnak februárban. Az EU már tavaly novemberben megkapta a neki járó első részletet.
  |
Útépítésekre, csatornahálózat fejlesztésére, szennyvíztisztítókra költ az ország a kohéziós alapból, így az ezeket megrendelő önkormányzatok és a kivitelező cégek bánnák leginkább a pénzek megvonását.
  |
| Pénzcentrum |
Az idei évben 11 rendezvény, összesen 22 napra bérleti díj nélkül kaphatja meg a Papp László Budapest Sportarénát - értesült a Pénzcentrum.hu. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályáztatás útján adja oda ingyen az intézményt, az úgynevezett Állami Eseménynapokhoz - köztük a Mága Zoltán nevével fémjelzett Budapesti Újévi Koncerthez.... |
A jól teljesítő adósok egy része végtörlesztett, a kevésbé tehetős ügyfelek hitelei azonban maradtak a bankok portfoliójában, és ez most már a késedelmek arányán is látszódik. A szeptember végi 11,5%-ról ugyanis 13,0%-ra nőtt a nem teljesítő lakossági hitelek összeg szerinti aránya a bankszektorban tavaly év végére. Becsléseink szerint a végtörlesztés nélkül 12% környékén állna ma ez az ún. NPL-ráta. A mutatót a január-februári végtörlesztések várhatóan tovább emelik, tavasztól azonban javulást hozhat a deviza jelzáloghitelekre vonatkozó új árfolyamrögzítés lehetősége.... |
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint 2011-ben 88 050 gyermek született, 2,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 128 700 volt, ami 1,3 százalékos csökkenést jelent a 2010. évihez képest. A természetes fogyás 40 650 fő volt, 529-cel több az egy évvel korábbinál.... |
Szabálytalanul árult rizsbort és hamis futballklub-emblémákat is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a kedden véget ért mohácsi busójáráson, ahol az ellenőrzött vendéglátók, kereskedők több mint 40 százaléka vétett az adójogszabályok ellen.... |
Részben az uniós jövedéki adóminimum elérésére vonatkozó kötelezettséggel magyarázza Matolcsy György, hogy miért nem csökkentik az üzemanyagok jövedéki adóját. A nemzetgazdasági miniszter egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a költségvetési hiány GDP-hez mért 3 százalék alatt tartása, továbbá az államadósság csökkentése közvetve okozhatja az üzemanyagárak forintban kifejezett összegének csökkenését.... |
|
| Portfólió |
Kifejezetten jól teljesített a Magyar Telekom tavaly, mind az árbevétel mind pedig a működéshez kapcsolódó EBITDA szintjén a menedzsment célkitűzéseinél erősebb számokat közölt ma közzétett... |
A Wharton School pénzügyprofesszora, Jeremy Siegel a CNBC-nek adott interjújában elmondta, véleménye szerint néhány éven belül a Dow Jones index 15 000 pontig emelkedhet, ahogy egyre több befektető... |
Miután kedden három és fél éves csúcsokat döntögettek az amerikai részvényindexek, a kedvezőtlen európai és kínai adatok "elintézték" a szerdai kereskedési hangulatot, az indexek pirosban nyitottak,... |
A magyar kormány - az Európai Bizottság döntése értelmében - a kohéziós források 71 százalékát használhatja majd fel. A tagállamok azonban jellemzően eddig sem kötöttek le ennél nagyobb összegeket -... |
Az elvárt béremelést, bérkompenzációt a húsipari vállalkozások jelentős része nem hajtotta végre, illetve nem tudja végrehajtani a szakszervezet működési területén - közölte a Húsipari Dolgozók... |
| Privátbankár |
Szabálytalanul árult rizsbort és hamis futballklub-emblémákat is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a kedden véget ért mohácsi busójáráson, ahol az ellenőrzött vendéglátók, kereskedők több mint 40 százaléka vétett az adójogszabályok ellen.
|
Miközben a hazai vállalkozások jelentős része nem tudja az elvárt bérkompenzációt biztosítani alkalmazottainak, az erre képes munkaadóknak is sokszor komoly fejtörést okoz a bérkompenzációval kapcsolatos kötelezettségek pontos értelmezése. Számos elterjedt tévhittel találkozhatunk, melyek közül az öt legjellemzőbbet mutatja be a BDO alábbi összegzése. |
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán Budapesten megismételte egy nappal korábbi brüsszeli nyilatkozatát, miszerint a gyakorlatban nem kerül sor Magyarország kohéziós forrásainak befagyasztására.
|
A nap végi szerény emelkedésnek köszönhetően csak 0,7 százalékos eséssel zárt a tőzsde. A forint egész nap gyenge volt, az euró este 288,30, a svájci frank 239 forintnál járt. |
Az Európai Bizottság február 22-ei ülésén úgy döntött, a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást (ACTA) az Európai Unió Bírósága elé terjeszti. A Bíróság vizsgálata arra irányul majd, hogy a megállapodás összeegyeztethető-e az Európai Unió által biztosított alapjogokkal, így különösen nem sérti-e a szólás- és információs szabadságot, valamint az alapvető adatvédelmi előírásokat.
|
| Adózóna |
|
|
Az elmúlt év utolsó napján 2.215,4 milliárd forint adótartozást tartott nyilván a hatóság, szemben a 2010. év végi 2.308,8 milliárd forinttal, ugyanakkor az adósok száma a 2010. évi 1.495.372-ről |
Hogyan lehet bért fizetni a tanulószerződéssel foglalkoztatott tanulónak? Bt. beltag-cégvezetőjét hogyan lehet foglalkoztatni? A fizetés nélküli, gyermekgondozással töltött szabadság idejére jár rendes szabadság? Olvasónk kérdései. |
A Stabilitás Pénztárszövetség felméri, érdemes-e fenntartani a magánnyugdíjpénztárakat. A kérdőívet a szervezet honlapján lehet kitölteni.
|
|
| Világgazdaság |
A végtörlesztések hátráltatása miatt érkezett a legtöbb panasz tavaly a Pénzügyi Békéltető Testülethez. A beadványok jelentős részét viszont formai hibák miatt kénytelen volt elutasítani a szervzet. |
„A Kormány nem hajt végre kiigazítást a költségvetésen, és annak elfogadott irányán sem változtat.” A jelentős kiadáscsökkentést előirányzó, kedden megjelent kormányhatározatot egy na... |
Célszerű lenne az adó-tanácsadói szakma tekintélyét növelni a tervezett szakmai felügyelet kiépítésével, de nem az adózási szakemberek egyszerű végrehajtókká való silányítása árán.
|
2012-től a munkáltató által kötött betegségbiztosítások díja adó- és járulékmentessé válik, így a vállalatok a béren kívüli juttatások körében biztosíthatják munkavállalóiknak a megszokottnál magasabb színvonalú egészségügyi szolgáltatásokat. A biztosítók szerepvállalása az egészségügyi piacon a munkavállalók és a magánemberek széles körének jelenthet hozzáférést a jobb minőségű, hatékonyabb egészségügyi ellátáshoz.
|
A bankok hitelezési hajlandóságán nem, csak a képességén tud javítani
a Magyar Nemzeti Bank – mondja Nagy Márton, a jegybank pénzügyi stabilitási területének igazgatója. Három új eszközt vetnek be: egy kétéves hitelt, az elfogadható fedezetek bővítését és egy univerzális jelzáloglevél-vásárlási programot.
|
| Piac és Profit |
A KÖVET Egyesület a környezeti megtakarítások bajnokait keresi 10. jubileumi Ablakon Bedobott Pénz Programja keretében. A KÖVET arra buzdítja a vállalatokat és szervezeteket, hogy csatlakozzanak a programhoz és mutassák be az elmúlt 5 évben megvalósított, pénzügyileg is megtérülő környezetvédelmi fejlesztéseiket. A legjobbak elnyerhetik a 2012-es díjakat. A programra közkívánatra március 5-ig még lehet jelentkezni! |
2020-ra az új technológiák hatásai a munkahelyekre a vállalatokat a decentralizáció új korszakába fogják kényszeríteni - derül ki egy, a Ricoh által támogatott új tanulmányból. |
A cégeknek proaktívan kell kezelniük partnereik kockázatát miután tovább romlott a közép-kelet-európai kockázatos cégek aránya. A Coface Hungary legfrissebb adatai szerint a hazai cégek közül változatlanul minden második magyar cég számít kimondottan vagy közepes mértékben kockázatos üzleti partnernek. A nemzetközi hitelbiztosító úgy véli: az idén el kell dőlnie annak, merre halad tovább Európa, sikerül-e megteremteni a növekedéshez való visszatérés feltételeit. |
Ötven Nógrád megyei állástalan vett részt egy 12 hónapos képzésben, amelynek célja, hogy beilleszkedhessenek a munkaerőpiacra; a projektet csaknem 58 millió forinttal támogatta a Társadalmi Megújulás Operatív Program - tájékoztatott a projektvezető. |
495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt felzárkóztatási támogatási összeg folyósításának felfüggesztését javasolja az Európai Bizottság, miután az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. A témáról kiadott közlemény szerint a mindeddig |
|